[primary picture]

Arcmaszkok bevetésen 2.rész

Korábban már írtam nektek dm-es arcmaszkokról, azóta is sok kedvencem van. Néhány visszatérő kedvenc és új is akad köztük. Most újdonságokat próbáltam ki, nézzük, hogy váltak be.

Az előző arcmaszkos cikkemben még arról számoltam be, hogy sosem fogok fátyolmaszkot venni és erre tessék, eltelt egy év és most szinte csak fátyolmaszkokkal kapcsolatos tapasztalatokat hoztam nektek. A maszkok alapjáraton nem kerülnek vagyonokba 199-299 Ft környékiek és simán felépíthető velük egy változatos bőrápolási rutin, így nem kell minden héten ugyanazt a hidratálót, frissítőt használni.




Balea Feed your skin
Ő volt az a maszk, amit elsőnek kipróbáltam.. nem bírtam megvárni, azt sem, hogy befényképezzem, a kíváncsiság jobban hajtott. 
 
Mit ígér a maszk?
 
Intenzív hidratálást biztosít a bőrnek. A bőröd igazán megérdemel egy kis frissítő ápolást. A dinnye nyári illatával kényezteti, a görögdinnye kivonattal, valamint a mandulaolajjal pedig ápolja és bársonyossá varázsolja a bőröd.
 
 
Tapasztalataim:

Könnyedén felsimul az arcomra. Kellemesen hűsít és hidratál egyben. Nem mondanám intenzív hidratálásnak, inkább egy könnyed kis átlagos frissítőnek. Az illata isteni, ami kicsit zavart is keltett bennem, mert legszívesebben megettem volna. Remélem a téli időszakban is kapható lesz, mert egy csepp jó időt varázsol majd a szürke hétköznapokba. Biztosan újra veszem és tervezem, hogy feltankoljak belőle az őszi / téli időszakra is.



Balea Blütentratum cseresznyevirág kivonattal

Mit ígér a maszk?
 
Intenzív hidratálást biztosít a bőrnek. Hialuronsavval gazdagított formula. 10 perc használat után felfrissült, üde bőrérzetet kelt. Vegán termék.
 
Tapasztalataim:
 
Rám sajnos pici, így meggyült a bajom a felhelyezéssel. Emiatt kicsit kényelmetlenül éreztem magam benne, de mikor levettem jött a csoda. Üde arcbőr és friss tekintet egy hosszabb nap után is. Engem meggyőzött, bár szerintem nem fogom újra venni, mert vannak méretben az arcomra sokkal jobban illő maszkok is.



Balea Vital Tuch Maske

Mit ígér a maszk?
 
Csökkenti a ráncok mélységét. Argánolajjal, hialuronsavval és B5 provitaminnal. Az érett bőr igényeinek megfelelően. A Balea Vital termékek hatékonyan ápolják az érett bőrt. A Balea VITAL fátyolmaszk azonnal friss bőrérzetet kelt. Csökkenti a ráncok mélységét, így azok kevésbé mélynek hatnak. Az esszenciális zsírsavakban gazdag argánolaj kényezteti és ápolja a bőrt. A hialuronsav hosszan tartó hidartáltásgot kölcsönöz. A B5 provitamin bőrnyugtató hatású és támogatja a bőrmegújulást.
 
Tapasztalataim:
 
Nincs érett bőröm, viszont ráncom már van a homlokomon (túl sokat gondolkodok...vagy inkább aggódok), ezért úgy gondoltam, hogy kipróbálom. Minimálisan nehéznek éreztem a bőröm, miután levettem a maszkot, de ez az érzés hamar elillant. Ebből is látszik, hogy eléggé dehidratált most  a bőröm. A ráncokat nem töltötte fel egy használat után, de a kellemes frissítő és hidratáló érzést hagyott maga után.



Balea fátyolmaszk aktív szénnel

Mit ígér a maszk?
 
Pihentető ápolás és antibakteriális hatás. Problémás és vegyes bőrre. Különleges receptúra a mindennapi arcápoláshoz. Luxus a bőrnek. A fekete színű, aktív szenet tartalmazó Balea fátyolmaszk ápolja és tisztítja is a bőrt. A bambusz aktív szenet tartalmazó fátyol gyengéden befedi az arcbőrt. A szalicilsavat és a cinket tartalmazó hatóanyag formula rendszeres használat mellett hatékony a pattanások kialakulásáért felelős baktériumok ellen. A friss és kipihent bőrért.
 
Tapasztalataim:
 
Már nem először használom, ezt a maszkot és nagyon szeretem. Kellemesen megnyugtatja a bőröm és hidratálja is. Nincsenek különösebben nagy bőrproblémáim, inkább csak apróbb egy-egy megjelenő, hogyha olyan kedve van, így ilyenkor jónak érzem, hogyha előkapok egy ilyen maszkot a fiókból.

Tipp a fátyolmaszkok kapcsán:
 
Miután letelt a hatóidő és levetted a maszkot, megvolt a masszírozás is (én általában az arcmasszirozós kis kütyümmel végzem még mindig, amiről 1 éve is írtam) , akkor jöhet a plusz varázslat. A maszk tasakjának az alján még marad termék bőven, én ezt szoktam kinyerni és felkenni a szemem alá valamint a homlokomra. Ezek a jobban hidratálást igénylő részek az arcomon, így kapnak egy kis boostot a rutin végére.





Balea kapszulás arcmaszk málnakivonattal

Mit ígér a maszk?
 
Intenzív hidratálás és ápolás. Málnakivonatot tartalmazó arcmaszk a szép, kiegyensúlyozott bőrért. Hialuronsavval és málnakivonattal. Bőrkiegyensúlyozó és tisztító hatású. Javítja a bőr rugalmasságát és feszességét. Hidratáló hatású. A friss és egyenletes bőrért. Egy alkalommal használatos. Éjszakai hidratálásra, vagy napközbeni 15-20 perces ápolásra.
 
Tapasztalataim: A termék leírásában olvasható, hogy 1 alkalommal használható. Én akárhogy is próbálkoztam szerintem a negyedét sem tudtam elhasználni egy alkalommal, így visszazártam egy csipesz segítségével. Az összes közül ő volt az, akit legkevésbé kedveltem.

Ragacsos érzetet hagyott a bőrömön és nem szívesen hagytam volna fent egész este, így egy 15 perc után le is mostam az arcomról. A korábban emlegetett kis kütyümmel dolgoztam először el, aztán kézzel masszíroztam bele az arc és nyakrészbe, majd állni hagytam 15 percig és ezt követően lemostam. Másnap éreztem, hogy hidratált a bőröm, talán még túlságosan is, mert eléggé kifénylett. Összességében elmondhatom, hogy az illata tetszett, a vizesebb állaga annyira nem és a hatása sem teljesen rám szabott.
 
Ti hogy álltok a fátyolmaszkokkal? Van kedvencetek?

Ourbeauty 

 

Javasolt termékek

Szövetmaszk aktívszenes, 1 db

Fátyolmaszk Beauty Effect, 1 db

Soft & Clear pattanás elleni maszk, 16 ml

Lehúzható arcmaszk Time to Glamour, normál és vegyes bőrre, 16 ml

Olvass tovább